HTML

http://motorfoto.blogspot.com/

Friss topikok

2018.05.09. 23:30 Félsvéd

Brno 2 napos RR Days május 9-10

Meglepöen sok résztvevö, 240 regisztrált és ebböl szerintem 35-40 magyar is van itt .
Már tegnap este megérkeztünk, este sörözés volt és izgultunk a katasztrofális idöjárás elörejelzés miatt. Szinte egész napra esöt mondott mára. Orbán Joci viszont már este eltalálta  a frankót, mert kijelentette hogy ezek mind hazudnak.
Ès tényleg, kék égre ébredtünk, a hotel reggeli után irány a pálya. 
Elsö menetben a két Feri (Kurucz és Kovács) azonnal bizonyitották hogy miért szeretnek idejönni, rögtön 2:11 és 2:12 eve elfoglalták a lista második és harmadik helyét.
Katona Dani most ment elöször és rögtön elmésen megállapitotta hogy nem egy hatszázas pálya.
Lovászi Tibi volt ma magasan a legpechesebb, mert az elsö menetben elcsuszott az omegában egy balos kanyarban, órákat szerelt, és mikor kész lett végre, akkor az ötödik körben egy jobbos kanyarban ment el az eleje.
Balog Csabcsi 2:20 al kezdett elsö menetben, de már másodikban 2:15, amin viszont utána már egész nap nem is javitott. Tyü is finomabban kezdett de délutánra ö is 2:11 akarcsak Kovács Feri, de addigra Kurucz Feri már 2:09
Pizzát sem láttam már jó ideje, de most itt van, mindenkinek nem jut eszembe a körideje, de a délutáni állásokat lefényképeztem

Jómagam 2:23 elsö menet, 2:21 második menet, és harmadik menetben 2:20. Elöször uj hátso gumit kapott, aztán egy menettel késöbb uj elsö gumit és uj Brembo racing fékbetétet. Délután 2:19,2 re javitottam az idömet. 
Ez azért még nem egy jo köridö Brnoban, holnap szeretnék is javitani rajtan, de igy is 47. vagyok a listán a 240 böl és ha belegondolok hogy az is lehet hogy nem én vagyok a legfiatalabb, akkor hirtelen önélegült leszek.
Este 6 kor volt egy érdekes lehetöség, bárki felmehetett, bármilyen jármüvel egy felvezetett körre, tehát volt aki vitte körbe a csaját, és ilyenkor a szerelök is mehetnek egy kört, akár robogoval is. 
Orbán Jocit nem kellett sokáig unszolni, felpattant a 40 éves robogojára és karcolt egy jó lassú brnoi kört
Mindenki nekisesett szerelgetni a moroját, én kivettem a hátsó kereket és a három menetes uj hátsó gumit még idöben megforditottam, illetve Joci. 
Az RR Days egy különleges rendezvény, itt az ebéd és egy komoly vacsora is benne van a nevezési dijban, az ebédhez üdötök, a vacsorához már korlátlan sör is járt. 
Akik régóta olvasnak engem azok tudják hogy a freibier az egy kedvelt sörfajta. 
Természetesen mindent elkövettem hogy ne maradjak szomjas, nem is siettünk vissza a hotelbe.
 A freibiernek van egy különleges mellékhatása, meginditja a pofázást. Teritékre került minden, Csabcsi nosztalgikus beszámolója a 8 évvel ezelötti csúcsformájáról, aztán szóba jött Bulcsú Rezsö, de Sonájt is emlegettük rendesen, de természetesen a lényeges témákat sem kerültültük el. Kiveséztük pl hogy a célvégén az egyes kanyart balszélröl vagy középröl érdemes inditani. A konkluziót persze itt ingyen nem leplezem le :)
https://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/32087284_10211525053018288_749424376713052160_n.jpg?_nc_cat=0&oh=8ebee2f87e8f81af941406bff94cc3bd&oe=5B89695Fhttps://scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/32222478_10211525055618353_6046913537261961216_n.jpg?_nc_cat=0&oh=8b3b93511015198870e658653e8a0b18&oe=5B84FBBFMivel senki nem siet sehová. igy teljesen más hangulata van egy ilyen többnapos pályázásnak, mint egy egynapos rendezvénynek, ahol a verseny után mindenki pakol és rohan haza. Itt végre van idö beszélgetni, sörözés közben. 
Természetesen egész nap száraz pálya volt az elörejelzés ellenére.
Az egyetlen hátrány talán hogy nincs verseny. Nyilván van aki ennek még örülni is tud mert igy mégtöbb edzés van.

A motoromrol pár szót:
plusszok: oriási erö hegyek, nagyon stabilan viselkedik féktávon, sokkal könyebb befektetni kanyarba mint eddig bármelyik korábbi motoromat, nagyon megbizhato a kipörgésgátlója és a Brembófék a brembóbetéttel csodálatos, nagyon rövidet tudok fékezni és hiába brutális a fékezésem a fütómü nagyon jol birja.
jelenlegi negativum: kellene egy jobb térkép az ecu-ra. TPS vagy befecskendezési térkép azt nem tudom, de kanyarból kifelé amikor a ledöntött motorra finom gázt szeretnék adni, ott sajnos nem viselkedik szépen, van egy kis kis kihagyás mielött tolni kezd, Ezt a lukat kellene kiküszöbölnöm.
A másik három zixxeRRnek nincs ez a luk alacsony fordulatról, de nekik KIT verseny ecu-juk van.

 

komment


A bejegyzés trackback címe:

https://fekezzrovidebbet.blog.hu/api/trackback/id/tr2113902326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása