Jó idö, vasárnap (mondjuk az pont mindegy egy nyugdijasnak), Szidi meg éjfélig dolgozik, mit találjak ki......
Olyan motoros haverjaim lassan már megszüntek akiknek utacai motorjuk is van, ezért kora délután úgy döntöttem, hogy veszek egy országos matricát az Apriliára és irány a Balaton.......

Amikor odaértem a Balatonhoz, azonnal eszembe jutott, hogy odakanyarodok a Balaton Park Circuithoz és megnézem ujra az uj versenypályát. Egy évvel ezelött is jártam ott, de akkor még nem volt kész.  A föbejáratnál nem jutsz tovább, de onnan semmit nem látni ezért visszamentem a faluba és a vasuti átjáro elött jobbra, eljutottam a Balaton Park Hotel épitkezésig, ami legalább dombon van és onnan lehet látni a pályát. Csináltam egy rövid videot és tovább indultam.

Mivel 37 éven keresztül idegenvezetö voltam, igy rengeteg svéd csoporttal jártam Balatonfelvidékre pl szüreti programokra, igy sok vendégláto egységet megismertem az évek alatt. Viszont már 4 éve nem idegenvezettem, a járvány az én utazási irodámat is nyugdijba küldte....

Avval kezdtem, hogy meglátogattam az egyik borászatot ahol sok borkostolón voltam svédekkel, a Salánki Pincészet, Aszófön. 
Sajnos be volt zárva, pedig régen vasárnap is nyitva volt mindig, az is lehet hogy a Covid felemésztette a borászatot, mint ahogy nagyon sok más vendéglátó egységet.

Onnan visszamentem Füredre a régi Tölgyfa Csárdához, ami egy magas dombon van, gyönyörü kilátással. A Tögyfa Csárda ugyan szintén megszünt, de a rusztikus csárda épületet legalább átvette a Figula Pincészet és a tölgyfa árynékában lévö régi padok is megmaradtak, söt a kilátás is ugyanolyan csodás mint régen. Itt ittam egy szörpöt, ettem egy rizskoch-ot. 

Át akartam menni a Kormos Csárdába is, de az is megszünt 3 éve.

Elgurultam Tihanyba, meglátogattam a Visszhang dombot, ahol a visszhangköre állva baromi sok csoportomnak bizonyitottam be, hogy 2 másodperc múlva tényleg visszajön az eröteljes kiáltás az 1000 métterrel arrébb álló apátság oldalfaláról. Eröteljes hang ügyben mindig is jó voltam :)

Hazafelé felkerestem Balatonakarattyán gyerekkori nyaralónkat, amit szüleim két kezükkel épitettek a 60-as években. Persze csak kivülröl tudtam megnézni, de a ház még áll.

Vasárnap este révén tudtam, hogy az M7 tele lesz. Fehérvárig az autok mindkét sávban csak 30-40 -el tudtak menni, igy ráálltam a felezövonalra és nyugodt 50-60 as tempóval mentem közöttük. Szerencsére én nappal évtizedek óta fényszoróval motorozok (mindig mindenkinek is ezt javasoltam, életet menthet) így már messziröl észrevesznek és senki nem akadályozott a felezövonalon.
Fehérvár elött, ahonnan már 3 sávos az M7, onnantól sajátos, illetve magyaros módon a külsö sáv az egyetlen ami nincs megtömve. Persze azt a sávot választom, ahol távolabb van az elöttem haladó auto és ez mindig a külsö sáv volt......

A túrát persze a Szlovák Sörözöben fejeztem be és nagyon jó ötlet volt ez a mai motorozás, szerintem autoval sokkal idegtépöbb lett volna. Kár hogy egyedül kellett megcsinálnom, igaz kit érdekelt volna egy ilyen idegenvezetöi emléktura, ami csak saját nosztalgiázásról szólt. 300 km lett a vége.