HTML

http://motorfoto.blogspot.com/

Friss topikok

2019.02.05. 14:39 Félsvéd

Jerez elsö nap korházzal végzödött


Nem akartam ilyen beszámolót irni, de muszály lesz
 
Február 3.-án délután kezdtünk Jerezben pályázni.
 
Ide már csak hatan jöttünk plusz Ricsi Dani Joci meg Dani apja vezeti a másik furgont.
 
A második fel menetel második körében a célra rá balos kanyarban valaki be akarhatott szúrni.
 
Gondolom elszúrta a féktávot és amikor én már a kanyar közepén voltam telibe talált a bal oldalamon. Én felrepültem a levegőbe, kinyílt az airbag a ruhában és a fejemre landoltam.
 
A bokámon éreztem utána azonnal a fájdalmat, nem is mertem felállni, négykézláb próbáltam lemászni a pályáról a motorom a pálya közepén maradt
 
Megvártam a mentőket persze piros zászló. Mivel a célrará látható a bokszutcából így már a haverok szaladtak is felém de hát nem engedték őket a pályára
 
Azért egy kis idő múlva már éreztem hogy nagy a baj bokámmal és a mentők mikor megérkeztek akkor óvatosan vették nagyon le a csizmát, először a külső csizmát aztán a belső csizmát és akkor már sajnos látszott hogy kicsit véres is a bokám belseje
 
Tehát egy kis nyílt törés is gyanúsítható volt és nem is állt szépen irányba.
 
amikor le akarták venni a ruhát akkor kérdezték hogy levághatják e aztán abban maradtunk hogy a felsőrészt le tudtam venni és a lábamnál felvágták a bőr ruhát azon a puha részen a belső combnál van.
 
A pálya kórházban röntgenen látták hogy kettő törés van mondták hogy Kórházba kell menni
 
kérdeztem hogy a törés milyen és mondták hogy operáció lesz szükséges
 
Dani jött be velem a kórházba.
 
Újabb röntgen. Ujabb megerősítés.
 
20190203_185602_1.jpgAkkor jött a neheze. Az elmozdult csontokat erős kézzel helyretenni. Dani szerint hősiesen viseltem.
Azonnal gipsz rá.
 
2-3 órával később kontroll röntgen hogy a rángatás, azaz a kézi pozicionálás sikerült e. Azt mondták igen.
 
Aztán a svéd biztosítót beavatni, ők szereztek egy privát klinikát de csak éjjel kaptam átszállításra mentőt. Dani nagyon sokáig birta mellettem, köszönöm
 
A fiúk is állandóan érdeklődnek.
 
A kórház ahova éjjel hoztak super privát klinika. Egyedül egy szobába. A tv nem nézem.
 
Legalább kipróbáltam a hanyatt fekve pisilést.
 
Szerencsém volt mert tegnap este meg is műtöttek.
20190205_085338_1.jpgA mütét elött azt mondta az orvos hogy mindkét oldalrol 1-1 lemez és 6 csavar. Azt is mondta hogy késöbb benne lehet ezeket hagyni a bok´ban de ha folytatom a motorozást akkor vetessem ki mindenképpen.
 
Köszönöm ha aggódtok de ne telefonáljatok, mert annyi telefont nem tudok lekezelni
20190205_091423_1.jpgSrácok  ma bejöttek látogatóba és folyamatosan küldik a köridöket

Kiderült hogy mégsem a második körben jöttek belém hanem a harmadik körban, mert volt egy mért köröm, ami 1:59.8 lett. Mostmár nem tudok vele mit kezdeni, de ez jó kezdés lett volna hiszen 1 évvel ezelött a
4 nap alatt az 1:58 volt a legjobbam.
A korházi ellátásról, pl a reggeli: 20190205_093229_1.jpg

és az ebéd:
20190205_130506_1.jpg
A többiek viszont nagyon jol teljesitenek:

jerez_masodik_nap.jpg

komment


A bejegyzés trackback címe:

https://fekezzrovidebbet.blog.hu/api/trackback/id/tr8214609416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása