Németh Andrissal közös szervezésü pályanapunk elsö alkalommal lett kétnapos. Korábban csak 1 napos Magyar Napokat kináltunk ezen a szuper pályán, de most a kétnapos verzio okozott számunkra némi csalódást mert mindössze 62 résztvevönk volt, pedig tényleg szuper az ajánlatunk.
Azon gondolkoztunk Andrissal, hogy talán az augusztusi kétnapost is megváltoztatjuk egynaposra, mert úgy tünik azt jobban preferáljátok.
Tegnap este tartottam kb 8 fönek pályabejárást, némi elméleti oktatással egybekötve, nem tudom hogy igazat mondtak-e, de azt vallották jó volt.
Ma reggel az eligazitásnál felajánlottam, hogy a lassu csoportban csinálok az ujoncoknak néhány nyugodt tempojú felvezetö kört az ideális ivek elsajátitása végett. Erre is volt 6 jelentkezö. Persze egy ilyen felvezetéshez tulajdonképpen kellene visszapillantó tükör a motoromra, igy csak remélni tudtam, hogy páran azért látják, milyen iveken megyek.
Ma egyébként egész délelött kiválló idö volt, mert nem volt egyáltalán höség. 4 délelötti menetböl kettöt mentem a szinte teljesen üres pályán hiszen 62 fö három csoportra volt bontva. Dobi Feri 2:15 el kezdett, következö menetben 2:13.8, ami neki PB. Dürgö Balázs is ment 2:13-at, de neki ez nem PB. Molnár Geri volt a leggyorsabb ma.
Szerzö Csaba csak néhány kört ment egész nap.
Én direkt nem vettem fel transzpondert mert gondoltam hogy szar leszek, igazam lett. Saját köridöméröm szerint 2;21 sikerült.
Ebédszünetben elkezdett erösen zuhogni az esö. Ez szokásos nyári zápor volt, azt hittük hamar felszárad. Tévedtünk. délután sem erös napsütés, sem erös szél nem gyorsitotta a száritást.
A szárado pályán rendeztünk 1 orás csoportbontás nélküli felmenetelt is. Késö délutani menetekre száraz lett a pálya.
A résztvevök többsége kétnapra jött. Viszont Dobi Feri meg Dürgö Balázs és én ma este átköltöztünk a Balaton Park Circuitra egy kétnapos rendezvényre. Sötétben érkeztünk a BPC pályára, majd reggel regisztrálunk.
Ha valaki menne holnap 1 napra Slovakiaringre akkor van hely böven és lég reggel megjelnni és máris lehet regisztrálni.
Ha valaki netán 2 napot a BAlaton Park Circutra jönne, reggel lehet engem keresni, mert van 1 hely.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.