Néhány gondolat Kurucz Feri barátomtól, az országos bajnokság stock600-as kategória kiválóságától.

 

Egy tavaszi napon indult az egész őrület.

Ismeritek, hogy megy ez. Ül az ember az autóban, hajtja a melót, futkározik veszettül. Napok mennek el lóhalálában, közben ólomlábakon jár az idő, amikor délután megint beáll a budai alsórakpart. Gázkarra viszkető tenyérrel ültem a mindennapos dugóban, és éreztem, hogy életem akkori szakasza nyilván valami nagy és jó dolognak az előkészítése lehet, hiszen a tavaszi önemésztő várakozásnál rosszabb dolog biztosan nem létezik. A motoros szív üresen ver, ha nem a benzinszagot pumpálhatja körbe a testben. Illetve nem magát a szagot, hanem annak valami apró és jelentéktelennek tűnő, de biztosan nagyon káros bomlástermékét, aminek most egyébként különösebb jelentősége nincs.

Figyeltem a híreket, bújtam a pályázós rendezvények porondmestereinek blog-bejegyzéseit: hol és főleg mennyit fogunk motorozni idén? Az eredeti terv szerint a Magyar Bajnokság mellett az Alpok Adria Endurance kategóriáját céloztuk volna meg Dér Zolival, de utóbbitól néhány szabálymódosítás elvette a kedvünk. Tudjuk mi, hogy szent dolog a költséghatékonyság, de hogy egy endurance versenyen megszűnjön a tankolás, a kerékcsere és a pilótacsere nedvesítő izgalma, az egyszerűen nonszensz. Egy csapat, sok pilóta, mindenki saját motorral? Nem, így nem kellett.

És pont ez volt az a pillanat, amikor elindult a vezérhangya. Talán minden amatőr motoros fejében megfordul egyszer a gondolat: milyen érzés lehet felállni egy világbajnokság rajrácsára? Egyáltalán ott lenni és végig menni a versenyen? Tisztesen, becsületesen helytállni? Vagy nem tisztesen, kicsit meggörbült háttal, a körhátrány miatti lesütött tekintettel, de helytállni? Végigmenni? Látni a kockás zászlót… roskadásig töltött lelátók előtt… világbajnoki csapatok között!

Ez lehetett a sorsdöntő pillanat, mert a következő pillanatban már hívtam is Bulcsú Rezsőt. Megkérdeztem tőle, mit szól az ötletemhez. Beszélgettünk egy kicsit a naptárról, arról, hogy egyáltalán melyik pálya jöhetne szóba.

A beszélgetéskor még a Superbike VB stock600 kategóriájában való részvétel volt a cél. Itt a saját, már megépített motorommal indulhattam volna, így nem került volna sokba a technika felkészítése. A következő napokban azonban kiderült, hogy a Stock kategóriákban elég alacsony a korhatár: olyannyira, hogy már ki is csúsztam belőle. A tervek ilyen kényszerek alatt kanyarodtak még vadabb irányba: ha nem megy az STK, majd menni fog az SSP!

Elindítottuk a papírmunkát, néhány hét múlva pedig Rezső telefonhívásakor  mindkét lábamból kiment az erő: vadkártyát kaptam a SUPERSPORT VB brünni futamára! Valószínűleg nagy lendületet adott az ügy lebonyolításának, hogy az idei hungaroringi Alpok Adria stock 600 versenyét hat-hét körön át vezetni tudtam.

Leírhatatlan érzések keringtek bennem – egyszerűen hihetetlen volt.

Ezután jöttek a gondok, amik édesek voltak ugyan, de mégiscsak gondok: egy világbajnoki indulást nem gyerekmóka lezonrogázni. Ment a szervezkedés, ezerrel… mit ezerrel? kétezerrel!, megpróbáltuk kiválasztani a megfelelő technikai alapot, és mindehhez persze elő kellett teremteni egy nagy rakás pénzt – utóbbi volt a legnehezebb, mondanom sem kell.

Új motor építése a horror költségek miatt nem jöhetett szóba, ezért egy használt, de már kész SSP motort vettünk, ami alapos szétszerelésen, felújításon esett át. Sajnos néhány apró, de fontos alkatrész nem érkezett meg időben, ezért a motor tesztjére nem sok idő maradt. Lassan minden elkészül – ha nem is az eredeti tervek szerint, módosításokkal, de akkor is – ott leszek, leszünk a világbajnokságon.
Egy maroknyi csapattal, rengeteg előzetes munkával, nagyon sok ember segítségével, egy céllal:
rajtrácsra kerülni és végigmenni, tisztességgel helytállni egy vébé futamon.

Itt említeném meg, hogy valószínű nem lennék itt, ha nem segít annyit a családom, kedves feleségem, Anita, Bulcsú Rezső, Jebelóczki Richárd, Komáromi Tomi, Reiter Zoli, és természetesen az anyagi támogatók, a MOL Dynamic, a Pro Ride Mse, és a Danger Bikes.

A felkészülés alatt folyamatosan tudatosult bennem, hogy készülök egy (pontosabban "A") versenyre, de ez az érzés kedden megváltozott, amikor is megkaptam e-mailben a hivatalos nevezési listát, benne a nevemmel. Már vagy százszor elolvastam. Hihetetlen még mindig. De talán az is, hogy egy SUPERBIKE futamon öt magyar versenyzőnek szurkolhat a magyar motorsportot szerető tábor. A maga nemében talán ez is egyedülálló.

Mához egy hétre már a versenypályán leszek, addig már néhány apróság elintézése mellett már csak lelkiekben készülök – motorra nem ülök. Relax van, persze, remeg a kezem most is...
Hajrá Magyarok!
 
 
kuruczferi#59